2016. szeptember 11., vasárnap

Back to school book TAG


Már több, mint egy hete minden iskolában elkezdődött az új tanév. A tanárok is elkezdték leadni a tananyagot és felelések is voltak rendesen, amik előtt izgulhatunk, nehogy nekünk kelljen kimenni. A korán kelés is lehetetlen dolognak tűnik azok után, hogy késő estig fent voltunk tanulni. Ezek mellett nem sok időnk marad kikapcsolódni. Egy-egy sorozat részt még meg lehet nézni két házi között, de például lefekvés előtt egy kis olvasásra már nem marad energiája az embernek. Persze, aki igazán szeret olvasni, az nem tudja elhanyagolni a könyveket, de azért mégis lényegesen kevesebb időnk van az olvasásra. Ebben a TAG-ben pedig az iskola és az olvasás párosáról hoztam kérdéseket, amiket a Kitablar blogon találtam.

1. Melyik az a könyv, amelyet minden iskolakezdés előtt újraolvasol?

Nem igazán szoktam könyveket eseményekhez kötni kivéve a Bábelt, amit idén nyáron kihagytam, de mindenképp pótolnom kell majd!. Így nem szokott lenni iskolakezdő újraolvasásom. Viszont most gondolkozom a Szent Johanna Gimi olvasásán, ha már most kezdtem a kilencediket.

2. Minden kötelező olvasmányt elolvastál?

Én mindig is ilyen jó diák voltam, aki minden kötelezőt elolvas. Az Egri csillagokon is átrágtam magam, bár a felénél tartottam egy-két hónap szünetet, de végül azt is befejeztem. Vagy például a Robinson Crusoe-t is végigolvastam, annak ellenére, hogy szenvedtem olvasás közben, mivel nekem nagyon unalmas volt a könyv.
Az idei tanévre még nem olvastam egyik kötelezőt sem (pedig van vagy 6-7 darab), de már elkezdtem az Odüsszeia-t és a 30. oldalon tartok és valószínűleg be is fogom fejezni, csak nem biztos, hogy olyan gyorsan, mint mondjuk egy fantasyt.

3. Félsz, hogy szeptembertől kevesebbet fogsz tudni olvasni?

Félni nem félek, mert elfogadtam, hogy nem lesz annyi időm olvasni. Kilencedikesként sok a tanulnivalóm ráadásul kötelezők is vannak, ugye :D, és mint írtam esténként leragad a szemem a fáradtságtól. Viszont hétvégén van időm olvasni, így csak félig zavar, hogy lassan haladok a könyveimmel.

4. Melyik ősszel megjelenő könyvet várod a legjobban?

Uhhh, mostanában nem igazán néztem, hogy mik fognak megjelenni. Jelenleg arra koncentrálok, hogy az eddig megjelent várólistás könyveim számát csökkentsem.

5. Mutass be egy borítót, ami az őszre/iskolakezdésre emlékeztet!

Senkinek sem okozok meglepetést ezzel a borítóval:

6. Mennyire vigyázol a tankönyveidre?

Sokakkal ellentétben én szeretek vigyázni a cuccaimra, még a tankönyveimre is. Azért nem féltem őket, csak nem roncsolom szét annyira, hogy szétessenek a lapjai. Általában befóliázzuk a könyveket és a füzeteket, így nem sérülnek annyira, a használtság fog látszani rajta. Bár idén az új típusú tankönyvek borítóin már furán állna a fólia, így most elmaradt az év eleji nagy csomagolás és csak néhány füzetemet borítottuk be.

7. Melyik nyári olvasmányodról fogsz írni irodalomórán?

Gimnáziumban már nem igazán van ilyen, hiszen a tanárok egyből elkezdenek tanítani a szoros munkarend miatt, így ilyen plusz feladatok már nincsenek. Ráadásul a korosztályomból vagy legalábbis az osztályomból sajnos már kevesen olvasnak könyveket.

+8. Kit hívsz ki?

Mindenkit, aki iskolába jár, vagy sulis visszatekintésre vágyik. Nyugodtan megcsinálhatja bárki, akinek van kedve hozzá, csak arra kérem az illetőt, hogy elkészítéskor linkelje az oldalt is. :)

2016. szeptember 1., csütörtök

5 könyv az iskolakezdéshez

Ezt a bejegyzést eredetileg őszi könyvekről szerettem volna írni, de aztán ahogy nőt a lista, rájöttem, hogy inkább iskolakezdéshez készül ez a poszt. A későbbiekben lehet, hogy elkészítem az őszi könyvek listáját is, de most maradok az iskolánál.

1. Leiner Laura: Szent Johanna gimi - Kezdet

Ez a könyv számomra nem is volt kérdéses, hogy bekerül ebbe a listába. Az embereknek a szeptember már összeforr az iskolakezdéssel (főleg a gyerekeknek), az SzJG pedig pont erről szól. Renivel kezdhetjük a tanévet egy teljesen idegen iskolában, ahol senkit nem ismer. Új barátokkal találkozik és ellenségeket is szerez, élményeket szerez, tehát ami egy majdnem átlagos gimnáziumban megtörténhet.



2. Stephenie Meyer: Alkonyat

Ha már az iskola témánál vagyunk, ez a regény sem maradhat ki. Bár az Alkonyat tavasszal kezdődik, Bella mégiscsak új iskolába kerül, ahol barátokat szerez. A Twilight-saga egy kis felüdülést hoz az iskolai hétköznapokba. Bella egy unalmas kisvárosba kerül, ahol elméletileg soha nem történik semmi, ám találkozik Edwarddal, aki nem is annyira átlagos. Egymásba szeretnek, de kiderül, hogy Cullenék vámpírok, ami teljesen felborítja Bella életét.



3. Tavi Kata: Nyitótánc

Egy újabb felturbózott gimibe kerülünk, ahol különböző „szakokra” járnak a diákok. Három csoportra oszlik az osztály: rajz, kosárlabda és tánc. Főszereplőnkkel, Lillával többnyire a táncórákat ismerhetjük meg. És mivel ifjúsági regényről van szó, a szerelmi szál sem maradhat ki. A Nagy Ő pedig nem más, mint a szomszéd kosaras srác, aki ráadásul Lilla osztálytársa, Krisztián. A könyv az egész iskolaévet bemutatja, havi bontásokra osztva.


4. Szívzűrterápia strébereknek

Ez a könyv inkább egy projektről szól, mint az iskoláról. A történet elején megismerkedünk a három főszereplőnkkel, akik épp az újévet ünneplik. Váltott nézőpontból olvashatjuk a regényt. Ez egyik Avery, akiről kiderül, hogy szerelmes a legjobb barátjába, ám amikor bevallja érzelmeit Aidennek, a fiú nem viszonozza azt. Avery teljesen összetör és úgy dönt egy kísérlettel fog túllépni Aidenen. De ehhez segítségre van szüksége, amire nem más jelentkezik, mint a fiú bátyja, Grayson.



5. Stephanie Perkins: Anna és a francia csók

Kivételesen egy teljesen átlagos bentlakásos iskoláról olvashatunk. Egy különlegessége azért mégiscsak van, mivel Anna Párizsban vág neki a tanévnek. Az elején kissé nehezen szokik hozzá az új iskolájához, de hamar talál magának barátokat, akik segítik. Ráadásul a szerelem is rátalál Annára, A kiszemelt fiú, Étienne St. Clair viszont már foglalt. A történet nagyon izgalmas, romantikus, jó kikapcsolódást nyújt az unalmas hétköznapokon.


Remélem kedvet kaptatok valamelyik könyvhöz és sikerül felvidítani kicsit a nehéz iskolanapokat. A lista elég rövid lett, nekem ennyi könyv jutott hirtelen eszembe. Írjátok meg, ha van olyan könyv, amivel ti kiegészítenétek még a listát! :)