2016. szeptember 1., csütörtök

5 könyv az iskolakezdéshez

Ezt a bejegyzést eredetileg őszi könyvekről szerettem volna írni, de aztán ahogy nőt a lista, rájöttem, hogy inkább iskolakezdéshez készül ez a poszt. A későbbiekben lehet, hogy elkészítem az őszi könyvek listáját is, de most maradok az iskolánál.

1. Leiner Laura: Szent Johanna gimi - Kezdet

Ez a könyv számomra nem is volt kérdéses, hogy bekerül ebbe a listába. Az embereknek a szeptember már összeforr az iskolakezdéssel (főleg a gyerekeknek), az SzJG pedig pont erről szól. Renivel kezdhetjük a tanévet egy teljesen idegen iskolában, ahol senkit nem ismer. Új barátokkal találkozik és ellenségeket is szerez, élményeket szerez, tehát ami egy majdnem átlagos gimnáziumban megtörténhet.



2. Stephenie Meyer: Alkonyat

Ha már az iskola témánál vagyunk, ez a regény sem maradhat ki. Bár az Alkonyat tavasszal kezdődik, Bella mégiscsak új iskolába kerül, ahol barátokat szerez. A Twilight-saga egy kis felüdülést hoz az iskolai hétköznapokba. Bella egy unalmas kisvárosba kerül, ahol elméletileg soha nem történik semmi, ám találkozik Edwarddal, aki nem is annyira átlagos. Egymásba szeretnek, de kiderül, hogy Cullenék vámpírok, ami teljesen felborítja Bella életét.



3. Tavi Kata: Nyitótánc

Egy újabb felturbózott gimibe kerülünk, ahol különböző „szakokra” járnak a diákok. Három csoportra oszlik az osztály: rajz, kosárlabda és tánc. Főszereplőnkkel, Lillával többnyire a táncórákat ismerhetjük meg. És mivel ifjúsági regényről van szó, a szerelmi szál sem maradhat ki. A Nagy Ő pedig nem más, mint a szomszéd kosaras srác, aki ráadásul Lilla osztálytársa, Krisztián. A könyv az egész iskolaévet bemutatja, havi bontásokra osztva.


4. Szívzűrterápia strébereknek

Ez a könyv inkább egy projektről szól, mint az iskoláról. A történet elején megismerkedünk a három főszereplőnkkel, akik épp az újévet ünneplik. Váltott nézőpontból olvashatjuk a regényt. Ez egyik Avery, akiről kiderül, hogy szerelmes a legjobb barátjába, ám amikor bevallja érzelmeit Aidennek, a fiú nem viszonozza azt. Avery teljesen összetör és úgy dönt egy kísérlettel fog túllépni Aidenen. De ehhez segítségre van szüksége, amire nem más jelentkezik, mint a fiú bátyja, Grayson.



5. Stephanie Perkins: Anna és a francia csók

Kivételesen egy teljesen átlagos bentlakásos iskoláról olvashatunk. Egy különlegessége azért mégiscsak van, mivel Anna Párizsban vág neki a tanévnek. Az elején kissé nehezen szokik hozzá az új iskolájához, de hamar talál magának barátokat, akik segítik. Ráadásul a szerelem is rátalál Annára, A kiszemelt fiú, Étienne St. Clair viszont már foglalt. A történet nagyon izgalmas, romantikus, jó kikapcsolódást nyújt az unalmas hétköznapokon.


Remélem kedvet kaptatok valamelyik könyvhöz és sikerül felvidítani kicsit a nehéz iskolanapokat. A lista elég rövid lett, nekem ennyi könyv jutott hirtelen eszembe. Írjátok meg, ha van olyan könyv, amivel ti kiegészítenétek még a listát! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése