Cím: Elfújta a szél
Író: Margaret Mitchell
Oldalszám: 1178
Kiadó: Árkádia
Kiadás dátuma: 1986 (1936)
Scarlett O'Hara, Észak-Georgia ünnepelt szépsége tizenhat esztendős, amikor e monumentális regény első lapjain találkozunk vele – és huszonnyolc, amikor elbúcsúzunk tőle. A közben eltelt tizenkét esztendő nem csak Scarlett életében sorsformáló időszak: átalakul szűkebb környezete, de tágabb pátriája, az amerikai Dél is – mert közben lezajlik az amerikai polgárháború, Észak és Dél harca, amely mindkét félnek mérhetetlen szenvedést okoz.
Margaret Mitchell, maga is a Dél szülötte, tízévi gondos kutatómunka után részletes és hű képet fest a háborús Dél megrázó hétköznapjairól s a vereség utáni újrakezdés megpróbáltatásairól.
A regény 1936-ban jelent meg Amerikában, s addig ismeretlen szerzőjét egy csapásra világhírűvé tette, néhány év alatt több millió példány kelt el művéből, s elnyerte a legrangosabb amerikai irodalmi kitüntetést, a Pulitzer-díjat. 1939-ben azóta is nagy sikerrel játszott filmet forgattak belőle Vivien Leigh, Clark Gable és Leslie Howard főszereplésével.
A szép Scarlett O'Hara viharos szerelmeiről és örök szenvedélyéről, a családi birtokról szóló regény lebilincselő olvasmány.
Ezt a könyvet több okból kezdtem el olvasni. Az egyik, ugye, az idei 50 könyves kihívás. A másik pedig egy bloggereknek szóló kihívás, a Book Bloggers' Challenge. Az a lényege, hogy a jelentkezők egymásnak választanak egy könyvet, amit el kell olvasnia az illetőnek. Majd ha végzett, ír róla egy értékelést és választ egy másik részvevőnek könyvet. És így halad tovább láncszerűen az egész. Nekem S.Bea, a Könyvvilág blog írója választotta ezt a könyvet.
Egy kissé félve kezdtem hozzá a regényhez. Nem tudtam, hogy olyan lesz-e, mint egy kötelező, amivel csak nyögve-nyelősen haladok.
Kb. a 100. oldal környékén azon kezdtem gondolkozni, mi történhet még 1000 oldalon keresztül. Már majdnem minden megtörtént, ami egy regényben szokott. Hát, tévedtem. A történet nem egy rövid időt ír le, mint manapság szokott lenni. Hosszú évekről olvashatunk, néhol kisebb-nagyobb ugrásokkal. Scarlett O'Hara 8 nehéz évével ismerkedhetünk meg.
Az első kötet elég jól haladt, változatos volt. Mivel Scarlett nem igazán foglalkozott a háborúval, így számomra pont elég volt az a néhány alkalom, amikor szó volt róla. Érdekes volt látni, ahogy szép lassan főhősünknek meg kellett komolyodnia. Sajnáltam kicsit, hogy a háború miatt nyomorogniuk kellett, de még ezt is nagyon jól oldották meg. A történet közepénél már untam, hogy mindig csak ugyanaz történik, hogy szegénységben élnek, Scarlettet pedig csak a pénz hajtotta.
Amennyire tetszett a könyv eleje, annyira nem tetszett a befejezése. Másról sem szólt a vége, mint, hogy Scarlett agyon dolgozza magát, csak azért, hogy elég pénze legyen. Végre rátalálhatott volna a boldogságra, de ő csak a pénzt látta maga előtt. Pedig már volt biztos vagyona, már nem kellett volna dolgoznia. Az utolsó 200 oldal csakis a makacssága miatt volt, ami nagyon zavart. De nemcsak az ő hibája, hanem Rhett Butler-é is. Miért nem tudta egyszerűen megmondani, hogy szereti Scarlett-et? Ő is, meg Scarlett is csak a saját hülyeségük miatt voltak boldogtalanok. (Spoiler, jelöld ki, ha kíváncsi vagy rá.)
Saját könyv? Hát, lehetne az is, csak sajnos nem találtam meg, így könyvtárból kölcsönöztem.
Borító? Ehhez, a filmes borítóhoz nem tudok mit hozzáfűzni. Még nem néztem meg, de tervezem. Viszont a legújabb, Európa kiadós nagyon tetszik. (ITT megnézheted)
Történet? Volt vidám, de nyomorúságos is. Néhol izgalmas, vagy épp megrendítő, de volt egyszerűen hétköznapi is.
Újraolvasom? Nem. Ez nekem elég volt egyszer. Lehet, hogy sok-sok év múlva, egyszer, talán igen, de most tuti nem.
Pontozás: történet: 10/7 - Jó volt, élveztem. Viszont a végét ki nem állhatom.
borító: 10/5 - az a változat, amit olvastam, közömbös nekem.
„– Csitt, csitt – mondta Rhett. – Nem érti? Házasodni akarok. Feleségül kérem. Akkor inkább elhiszi, ha letérdelek?”
„Mielőtt Scarlett tudhatta volna, mi történik vele, a férfi karjában találta magát. Olyan keményen szorította magához Rhett, mint valaha rég, az erdei úton Tara felé, mikor Atlantából menekültek. Érezte újra a szédítő tehetetlenséget, a különös, zsibbasztó kábulatot, azt a furcsa érzést, minta hullana, hullana valahová… érezte a kábító, bénító forróságot. Ashley Wilkes csöndes, sápadt arca elmosódott… a semmibe olvadt. Rhett hátrafeszítette az asszony fejét, és csókolni kezdte. Először lassan, gyengéden, aztán fokozatosan olyan erővel, hogy az asszony szorosan a nyakába kapaszkodott, mert úgy érezte, forog körülötte a világ, és leszédül. A férfi erőszakos szája kissé nyitva volt, és szétfeszítette Scarlett ajkait is, vad izgalomba hozva idegeit, és olyan rendellenes érzéseket váltva ki benne, amilyenekre nem is tartotta képesnek magát. És mielőtt egészen elvesztette volna öntudatát, érezte, hogy visszaadja a csókot.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése