Cím: Nyitótánc
Sorozatnév: Sulijegyzetek 1.
Író: Tavi Kata
Oldalszám: 358
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Kiadás dátuma: 2013.12.13.
Olvasási idő: 2016. március 28., 23:49 → 2016. március 30., 19:30
Lilla imád táncolni, épp ezért alig várja az új középiskolát és a tánccsoportot, az új barátnőket, no meg a helyes fiúkat.
Csakhogy a szomszédba költözött nyáron a leghelyesebb srác, a kosaras Krisztián, aki úgy fest, mint egy rockisten.
A szülők azt mondják, valaha ők barátok voltak, de akkor miért olyan elutasító Krisztián?
Mi zajlik a kosárcsapatban, miért vitáznak egymással a fiúk, hol nyíltan, hol burkolva? Tényleg a tehetség számít?
Mi történik a lányok között? Hogyan lehet barátságból elutasítás, szeretetből harc? Van-e megbocsátás egy lánycsapatban?
Lilla nagyszájúan lavíroz az iskola nyüzsgő életében, barátságok és szerelmek között. Szurkol a kosárcsapatnak, szenved a feleltetések alatt, és hol örömmel, hol bánatosan éli a középiskolások mindennapi, ám izgalmas életét.
A történetünk
Ezt a könyvet még anyukám találta a megjelenésekor. Kíváncsi volt, hogy milyen lehet, mivel látta, hogy az írónőnek ez az első regénye. Mivel ott volt a polcon a könyv, így én sem hagyhattam ki. Ráadásul érdekelt, hogy mennyivel különbözik a Szent Johanna gimitől, amit akkoriban fejeztem be.
Véleményem
Már másodjára olvastam el a könyvet és őszintén szólva meglepett. Már egy ideje újra szerettem volna olvasni, mivel már nem igazán emlékeztem rá és a harmadik kötetet úgy akartam elkezdeni, hogy van fogalmam róla, mi történt a történet elején. Teljesen úgy maradt meg bennem, hogy unalmas és sablonos az egész. Ennek ellenére mégis elkezdtem és örülök, hogy így döntöttem.
Már másodjára olvastam el a könyvet és őszintén szólva meglepett. Már egy ideje újra szerettem volna olvasni, mivel már nem igazán emlékeztem rá és a harmadik kötetet úgy akartam elkezdeni, hogy van fogalmam róla, mi történt a történet elején. Teljesen úgy maradt meg bennem, hogy unalmas és sablonos az egész. Ennek ellenére mégis elkezdtem és örülök, hogy így döntöttem.
Sok vicces jelenet volt benne, amin hangosan röhögtem vagy épp ráztam a fejem, amolyan „ez fájt” módon. Ám sajnos ez a humor a végére már egészen elenyészett és főleg szenvedés lett belőle. Viszont ezúttal nem untam, hanem igazán élveztem a történéseket és nagyon hamar be is fejeztem, mivel faltam az oldalakat.
Érdekes, hogy a könyv csupán 11 fejezetből áll, amik a hónapokból állnak. Az elején, szeptemberben még eléggé részletesen mesélt Lilla a napjairól, majd ahogy az idő haladt egyre nagyobb ugrások voltak az időben. Néhol nagyon sajnáltam, hogy nem annyira részletes a könyv, mint például áprilisban ahol egy eseménydús napról van szó és annak egy előzményéről. És bár bántam, hogy nem tudunk meg néhány dologról többet, de ami volt azokat élveztem.
Annak ellenére, hogy tudtam, hogy Lilla még csak most kezdi a gimit, meglepődtem, amikor azt mondta, hogy most 14 éves és másfél hónap múlva lesz 15. Az olvasmányaim nagy részében ugyanis a szereplők 17 év körüliek és most kivételesen a főszereplő fiatalabb nálam bár csak másfél évvel, de akkor is.
A szereplőknél nehéz eldönteni, hogy kedveljem-e őket vagy nem. Annyira nem sikerült megismernie a többieket Lillának (vagy csak nekünk nem lettek leírva), hogy szinte nem bírtam a barátainak tekinteni őket. A fiúk azok, akiket leginkább nem tudtam, hova tenni. Márk, Krisztián... Bár a végére egy kissé kitisztult, hogy miért ennyire negatívak egymás iránt, de még így is egy kicsit túljátszottnak tűnik az egész, főleg, hogy még csak 15 évesek és már úgy néznek egymásra, mintha a másik teljesen tönkretette volna az életét... Lilla pedig kreálja a problémáit és nem vesz észre semmit. Néha szívesen rászóltam volna, hogy gondolkodjon már egy kicsit, nem olyan nehéz rájönni... végül sikerült is neki egy 50 oldallal később.
Saját könyv? Igen, már elég régóta megvan a könyv. Kb. olyan másfél - 2 éve.
Borító? 10/7,5 - Tetszik a letisztultsága. Az, hogy főleg piros, fehér és kék színek vannak, amik nagyon jól passzolnak egymáshoz. Viszont nem értem (és ez amikor először olvastam teljesen megtévesztett), hogy a lány a borítón mégis miért barna hajú? Merthogy még Kristóf is kijelentette, hogy Lilla márpedig Vörös.
Történet? 10/8,5 - Bár a szereplők kicsit frusztrálóak, összességében a történet nagyon tetszett.
Újraolvasom? Hát, ezt a jövő dönti majd el... Ha lesz kedvem hozzá, biztos el fogom, hisz itt van mellettem a polcon.
„– Hé, Táncoslány! – hallottam Krisztián hangját jobbról. Nem sokat beszéltünk eddig, mégsem tudnám összetéveszteni mással ezt a hangot.
Oldalra hajtott fejjel néztem rá. Táncoslány? Mi van a fiúk agyában, hogy olyan nehéz megjegyezniük a nevemet?
– Van egy tollad? – kérdezte.
Ráadásul hülyít! Az álmos tekintetű haverja előtt egy tömött tolltartó hevert, és tőlem kér tollat?
– Van – feleltem végül, és nekiláttam kitölteni az ellenőrzőmet.
A szemem sarkából láttam, hogy pár másodpercig zavartan bámul, aztán felnevet. Elvégre csak annyit kérdezett, hogy van-e tollam, és én arra feleltem.”
„– Néha olyan vagy, mint anyád.
– Mint egy diktátor?
– Hallottam ám! – kiabált a konyhából anya.”
„– Gratulálok! Lehet, hogy első nap igazgatóit kapsz.
– Az egyéni rekord lenne, mert még sosem sikerült első nap szereznem egyet. De ezért nem fogok igazgatóit kapni.
Mivel annyira csalódottnak tűnt, vigyorogva megkérdeztem:
– Ugye kezelteted magad?
– Minden nap, Vörös. Minden elcseszett napon.”
