40. könyv - Aminek szerzője még nincs 30 éves: Leiner Laura - Késtél

Cím: Késtél
Sorozatnév: Bexi
Író: Leiner Laura
Oldalszám: 416 oldal
Kiadó: Gabo
Kiadás dátuma: 2014

Budai Rebeka, aki tizenhat évesen egy gimnáziumi együttesben játszott, egy átlagos napon zenés videót posztolt az egyik közösségi oldalra. A dal pillanatok alatt hihetetlenül népszerű lett, és Rebekát felkarolta Körte, a tetoválóművészből lett zenei menedzser. Azóta az egész ország Bexiként ismeri a tinisztárt.  

Bexit most egy zenei tehetségkutató műsor elődöntőjébe hívják, hogy duettet énekeljen Nagy Márkkal, az egyik versenyzővel. Menedzsere tanácsára a lány eleget tesz a felkérésnek, mert kell a reklám a hamarosan megjelenő második lemezének. És ezzel kezdetét veszi egy nagyon zűrös hét.  

A Késtél a Bexi-sorozat első kötete.

Én őszintén szólva nem lettem nagy Márker. Nekem túl önző és beképzelt volt Nagy Márk. Azért persze, szurkoltam neki. Laura mindig meglep az újabb és újabb ötleteivel. Valahogy mindig sikerül kitörnie a tömegből és nem sablon könyveket ad ki egymás után. Sőt, nem hiszem, hogy hazudnék, ha azt mondanám, hogy elég sokan másolják az ötleteit. Most nem szeretném azokat a könyveket szidni, így nem mondom el mikre gondolok, mindenesetre olvastam már olyat, ami teljesen ugyanaz volt, csak más nevekkel.
Az írónő legújabb sorozatában egy tehetségkutató hátterével ismerkedhetünk meg. Biztos mindenki látott már legalább egy ilyen tehetségkutatót, de szerintem senki nem gondol bele, hogy mennyit dolgoznak az előadók. Teljesen reálisan olvashatunk egy híres énekesnő életéről. Magyarországon tényleg nincsen minden hétvégén egy óriás stadionban előadása egy énekesnek. Teljesen igaza van Laurának!
Nagyon pörgős könyv, sosem lehet unatkozni rajta. Még akkor sem, amikor a főszereplő egyszerűen pihen, mert még ilyenkor is van valami poén, ötlet. Mint már mondtam, nem vagyok Márk fan, de azt azért elismerem, hogy ő adja a Késtél poénjainak a nagy részét. Mint minden Laura-regénybe, ebbe is bele tudjuk élni magunkat. A könyv végén (ami egyébként nagyon ütős lett) már szinte én szorítottam Márk kezét, annyira izgultam.
Azt, hogy még jobban várjam a folytatást, még jobban tetézte az a pár részlet, amit még odaillesztettek az utolsó oldalakra.

Saját könyv? Igen!! :) Bár arra már nem emlékszem, hogy legeslegelőször is saját volt-e vagy könyvtári...

Borító? Megvan a maga hangulata. Az egyszerű fekete és rózsaszín páros különlegessé teszi.

Történet? Nagyon jó, eseménydús. És annyira valósághű, hogy teljesen beleélhetjük magunkat.

Újraolvasom? Már többször is olvastam, de szerintem biztos, hogy fogom még.

Pontozás: történet: 10/9 - Geriről elfelejtettem írni, így most röviden megteszem. Nem bírom őt!! Fölösleges és idegesítő.
borító: 10/8 - bár nem a rózsaszín és a fekete a kedvencem (nincs semmi bajom velük), de ez így olyan Bexis lett. A mikrofon az elején pedig már első pillantásra elárulja, hogy egy énekesről van szó a könyvben.

„– Szép munka volt, Márk – nyújtotta a kezét.  

– Kösz – fogott vele kezet Márk.  

– És az éneklés sem volt rossz – tette hozzá Körte, mire mindkettőjükből kitört a röhögés. Lángoló arccal néztem rájuk. Fiúk. Ah!” 

„– Halló! Ki? Üdvözlöm, Gyuri bácsi – bólogatott. Körtével hitetlenkedve néztünk egymásra, majd újra a csevegő Márkra. – Nem, Rebekát jelenleg nem tudom adni. Hogy én? Miért, nem ismeri fel a hangom? Nagy Márk. Mi az, hogy az ki? Gyuri bácsi, ne vicceljen – csóválta a fejét, aztán letakarta a mikrofont, és felénk nézett. – Azt mondja, nem tudja, ki vagyok.  

– Ne hagyd magad – bíztattam.  

– Gyuri bácsi, Nagy Márk. Érti. Akin egy ország sírt a Sorry seems to be the hardest word alatt. Nem? Így sem? Gyuri bácsi, azt kell feltételeznem, hogy nincs tévéje. Hogy van? Akkor tessék nézni. Igen. Nem, nem vagyok szemtelen. Távol álljon tőlem. Hogy mit tetszik kérdezni? Habsburg-ház? Nem tudom, merre van – rázta meg a fejét.” 

„– Mit csináltál? – hallottam Pepe riadt hangját, miközben a tenyerembe temetett arccal zokogtam.  

– Én semmit, csak mondtam, hogy válasszon karaktert, és elkezdett bőgni! – védekezett Bogyó rémülten.  

– Hallod, ne sírj már, majd választunk neked mi! – nyugtatott Puding.  

– Nem – zokogtam. – Nem az a bajom!  

– Huh, már aszittem – könnyebbült meg Bogyó.  

– Akkor kivel leszel? – lépett tovább a témán Puding.  

– Nekem mindegy! – sírtam.  

– Idióták! – lépett be a helyiségbe Körte. – Miért bőg a gyerek? Mit csináltatok? – üvöltötte el magát.  

A háromtagú banda egymás szavába vágva magyarázkodott arról, hogy ők most tényleg nem tehetnek semmiről, mert egyszerűen csak elkezdtem sírni, és nem a GTA miatt!”